Esküvő

2010.június 12-én volt a MI NAGY napunk, (csupa nagybetűvel:)
Őszintén mondhatom, hogy mindkettőnknek ÉLETE legszebb napja volt ez a nyár elejei iszonyat meleg de csodálatos nap.
Nagyon sokat készültünk rá, mivel ez csak egyszer adatik meg az ember életében (legalábbis reméljük).
A családot nem nagyon engedtük beleszólni a dolgokba, mert ez a Mi esküvőnk volt, és ez Rólunk szólt.
Persze mindkét oldalról volt a ...de őt muszáj meghívni, meg ez meg az megharagszik ha nem.
Próbáltuk megtalálni a középutat, talán sikerült talán nem.
Akinek már volt esküvője, az jól tudja hogy egy esküvő mekkora VÍZVÁLASZTÓ.
Ilyenkor derül ki igazán hogy egy barát, vagy legalábbis akit annak gondolt az ember hogyan is áll hozzá a dolgokhoz.
A családról már nem is beszélve, már ha lehet családnak nevezni...
Az esküvő előtt pár héttel, betelt a bili, és ki is borult, annak rendje és módja szerint.
Kiderült, hogy akit mi eddig a családunknak, vagy mondjuk hogy a legközelebbi rokonoknak gondoltunk, mégsem azok akik.
Kicsit bonyolult lenne leírni a családi viszonyokat.
Lényeg a lényeg, hogy az esküvő előtt úgy volt, hogy a "családból" az én részemről csak az unokatesóm, a  férje (aki csak muszájból jött) és a 2 gyereke jön el valamint apu nővére és annak a férje (aki szintén a háta közepére nem kívánta az esküvőt) apuval összebalhéztak pár héttel az esküvő előtt, hogy legyen indok h miért nem jönnek.
Ez az én volt tágabb értelemben vett családom.
Másik 2 pár (bocsi az egyik párból a nő eljött, de azt mondta h úgy érzi h nem szívesen látjuk, pedig nem így volt, csak magából indult ki)és a gyerekeik pedig hivatalosak voltak egy székelyföldi rokon gyerek balalgására, az mégis fontosabb volt, mint a mi esküvőnk, meg azt is megkaptuk h ők a rokonok, mi nem.
Ezzel a kör be is zárult. Azóta ezzel a 2 családdal nem tartjuk, és nem is kívánjuk feleleveníteni a kapcsolatot, ami nem megy nem kell erőltetni. (pedig az 1ik pár 2 utcával odébb lakik)
Megkaptuk a leckét, egy életre.
De ez megér egy újabb bejegyzést, majd ott részletesebben.
Ez volt a negatív része, de összegezve mindent, egy szavunk sem lehet.
Szerintünk nagyon jól sikerült, Mi egész nap eufórikus állapotban voltunk, a föld felett egy méterrel lebegtünk, próbáltunk minden pillanatot élvezni és elraktározni magunkban.
Mi akik 2  botlábú, betanultunk egy táncot, amit iszonyat sokat gyakoroltunk egy tánctanárral (Ezúton is köszönjük Harmath Eszternek a segítséget és a türelmet).
Rettenetesen izgultunk előtte, én a hányás közeli állapotban voltam, pedig egész nap nem izgultam:)
Hagytam magam, hogy sodorjanak az események.
Jól sikerült ez is, volt egy vetítésünk is aminek az eleje a családnak, a közepe és a vége a barátoknak szólt.
Feledhetetlen nap volt, még most így majdnem egy év után is élesen élnek bennem az emlékek.